Beszélgessünk: HTTYD 3
Az előzetes kapcsán mindenkiben számos kérdés merül fel. Ezekre a kérdésekre most megpróbálunk választ adni, saját teóriákat megosztani veletek. Kezdjük is!
1. A fényfúria
Ez egy új sárkány faj, amelyet az előzetesben láthattunk. Ez a faj ellenben az éjfúriával nem áll a kihalás szélén. Legalábbis így tudjuk. Az éjfúriákról pedig később még lesz szó. Feltehetőleg a rejtett világból jött. Hablaty és Astrid nevezte el. De nem tudunk róla túl sokat. Viszont az egyik legérdekesebb dolog a fényfúriákban a tüzük. Olyan mintha ezek a sárkányok tudnának teleportálni. Kíváncsi leszek az igazságra, hogy hogy is van ez, de addig is itt egy teória miszerint a fényfúria tüze valahogy képes meghajlítani a teret és ezáltal képes teleportálni.
2. Grimmel
Grimmel a 3. film főgonosza lesz, aki állítása szerint levadászott minden éjfúriát kivéve Fogatlant. Nem tudjuk, hogy miért tette ezt, de a filmben minden bizonnyal ki fog derülni.
3. Drago és a gnúvad
Az is felmerülhet bennünk, hogy a 2. film végeztével mi lett Dragoval és a gnúvadjával. Miután Fogatlan legyőzte az alfát, az visszavonult és elnyelte a tenger. De hova lett Drago? Meghalt volna? Sejtésem szerint az alfa nem halt meg, csak elmenekült és az is lehet, hogy a befejező részben még láthatjuk. De azt, hogy vajon Drago Vérdung túlélte-e csak a 3. filmben tudhatjuk meg. Mi van, ha Grimmel és az előbb említett gonosz kapcsolatban állnak egymással? A 2. film kapcsán sokaknak feltűnt, hogy Drago egy köpenyt viselt, ami feltehetőleg éjfúria bőrből van. Talán Grimmel és Drago együtt vadászták le az éjfúriákat. Ami biztos, hogy Grimmel kimondta, hogy volt dolga éjfúriákkal, míg ezt Dragorol nem mondhatjuk el biztosan, csak az utalások alapján tájékozódhatunk, mint például a köpeny.
4. A többi lovas
Az első előzetesben nem kaptunk túl sok információt a többi lovasról, sőt szinte semmit. A trailer elején egy jelenet erejéig láthatjuk együtt a csapatot és Valkát, amint Hibbant felé repülnek, de nagyjából ennyi. reméljük, hogy a közelgő 2. előzetesben (okt. 25.) több információt kapunk róluk is. Eretnek pedig se híre, se hamva. Ugyebár Eret a 2. film végén megkapta Fejtörőt miután Pléhpofa meghalt. De róluk eddig semmi hír. Reméljük ez is változik majd.
5. Új sárkányok
Már az első előzetesben is láthattunk új sárkányokat. Ilyen például a ,,Deathgripper''. Ezt a sárkányt Grimmel oldalán láthattuk. Annyit tudni róluk, hogy nagyon veszélyesek. Aztán ott van még az a sárkány, amelyiket az előzetes elején láthattunk szintén abban a jelenetben amikor a lovasok Hibban felé repülnek. Erről a sárkányról annyit tudunk, hogy állítólag a lovasok mentették meg. Aztán ott van ugye a Fényfúria amiről az 1. pontban teszek említést.
6. A rejtett világ
Szerintem ez az egyik legizgalmasabb téma 3. film kapcsán. Ahogy az előzetesben is láthattuk ez a rejtett világ egy óriási földalatti barlang, aminek a bejárata egy hatalmas víznyelő. Valami azt súgja, hogy itt is lesz dolgunk új sárkányokkal. Aztán ott van az a dolog, amit én nagyon várok az utolsó filmtől. Mégpedig a sorozatbeli sárkányok. Ugyebár tűzférgeket már láttunk az előzetesben, de én iszonyatosan kíváncsi lennék a többi sorozatbeli sárkányra is. Például Éjjeli rémek vagy üszkös füstlehelők vagy ostorcsatt, végzet dal stb... Szerintem irtó király lenne! Ott van még az is, miszerint találkozunk egy 3. gnúvaddal, ugyanis az Így neveld a sárkányodat könyvsorozat írója: Cressida Cowell valamint a filmek rendezője: Dean DeBlois feltöltöttek egy közös képet az internetre. A képen HTTYD-s poszterek előtt álltak és az egyik poszter alsó sarkán, amely a rejtett világot ábrázolja, látható egy gnúvad.
7. Repülőruhák
A kikerült képeken és videókon már láthattuk, hogy immár minden lovas rendelkezik saját páncéllal és azt hiszem repülőruhával is. Mindenkinek sajátos páncélja van amely a sárkányaik levedlett pikkelyéből készült.
8. Fogatlan új farka
Már azt is tudhatjuk, hogy Fogatlan kap egy önműködő farkat, akár csak a ,,Gift of the night fury'' kisfilmben. Hablaty feltehetőleg azért csinálta neki, hogy nélküle is tudjon repülni és elmehessen a fényfúriával. De fogatlan tényleg otthagyná Hablatyot?
Ezekre és még sok más kérdésre valószínűleg választ kapunk az Így neveld a sárkányodat trilógia záróepizódjában. Addig is jó várakozást és köszönöm a figyelmet! :)

